HitSportTeam.hu

Hit Gyülekezete

Kiss Imre

kerékpár
Becenév
Jimmy
Évjárat
79
Szakág
mtb, országúti, túra

Halihó!
1979-ben láttam meg a kórházi lámpa fényét.
Azóta a zöld a kedvenc színem. :-)
Mindig is bringáztam mióta az eszemet tudom.
Az első montim 14évesen  kaptam, ballagásra.
Ezt megelőzően voltak azért még bringáim.
Ezt  akkoriban csak Csongrádon használtam,
hogy miért az hosszú történet.
Áttörést az jelentett, amikor is bementem egy boltba
venni két doboz  Hohes C-t és mivel épp volt egy
nyeremény játék, nyertem egy Neuzer  Hurrican típusú
mtb bicajt…Ekkor kezdtem el a környék hegyeit
meghódítani a haverokkal, és egyre  jobban belemélyültem
a sportba. 2001-ben indultam legelőször versenyen 
-a Duna Maratonon- csak hobbiból, magunknak volt
kihívás a 65km. Közben  jött ez extrémebb vonal a bringázás
berkein belül, triál, BMX dirt jump,  street, egy-két Flatland trükk.
Egy időben sokat jártunk a János hegyre  lejtőzni.
Aztán szépen lassan jött a többi maraton Szilvásvárad, Mátra,
Sopron.  Rövid távon néha már benne voltam az első 50-ben,
így elgondolkoztam, hogy lehet, normálisan kellene edzeni,
illetve elszegődni egy  csapathoz. Így kerültem a Bringabandához
2005-ben, ahol rögtön ki is  próbáltam egy XC versenyt,
ami azonnal magával ragadott. 2006-ban jobban megismerkedtem a szakággal, 2007 volt az első év, amikor tudatosan  végig csináltam az egész bajnokságot. Vizdák Jani keze alatt kezdtem az  edzésmunkát. 2008-ban és 2009-ben a csapat kiemelten támogatott (SWAT)  tagja lehettem. Amire büszke vagyok –bár nem az én érdemem- a 2009-es  24órás verseny 3. helyezése, illetve a 2010-es ausztriai 24 órás fedett  pályás vb-n való részvétel és helyt állás.
Itt a Bringabandánál ismerkedtem meg Székely Zsoltival, akinek 5 évébe  telt, míg felnyitotta a szemem. Bár az első 2-3 évben csak 1-2szer  találkoztunk a 365 nap alatt.  Aztán felgyorsultak az események és 2009. április 4-én elmosatott sok-sok bűnöm a bemerítkezés által. Megtérésem  időpontját könnyű észben tartanom. Március 15. :-)
Célok: -a tapasztalataimat szeretném megosztani mindenkivel, aki úgy érzi, hogy szüksége lehet rá
- kerékpáros túrák szervezése és vezetése
- egy országúti versenyen elindulni
- 24 órás versenyt szólóban végig csinálni

©2019 Hit Sport Team - minden jog fenntartva.