Gerecse 50 Túra beszámoló

Egy hihetetlen és megmagyarázhatatlan élményt hagytak ki azok, akik nem vállalták ezt a kihívást.
Nem minden napi gondolatok és érzések jutottak eszünkbe, egy két dolog új megvilágításba került. De a lényeg, hogy nem bántuk meg, a másnapi izom, ízület és lábfájás ellenére sem… :)

Zsókával olvastuk a kiírást, hogy idén is lesz Gerecse teljesítmény túra 10, 20, 30 és 50km-es távval.
Egy kicsit vacilláltunk, de gyorsan megszületett a döntés, megyünk! „Mi bajunk lehet?” kérdeztem;
Most már tudjuk… nem mint rossz érzések, hanem mint egy hosszú túra velejárója.
Végül 3-an vágtunk neki az ország egyik legnépszerűbb teljesítménytúrájának, amit mi sem bizonyít jobban, hogy több mint 10.000 induló volt a 4 távon!!!
Ez persze kicsit elvett a hagyományos túrázás értékéből, hiszen folyamatosan volt előttünk vagy mögöttünk valaki, itt nem lehet magaddal maradni és az erdővel. De nem is ezért jöttünk.

A reggel terv szerint alakult, 4:00kor felkelés, 4:30kor indultunk, felvettük az egyik barátomat, és már robogtunk is az alvó városon keresztül Tatabánya felé. A becsekkolás gyorsan ment, annak ellenére is, hogy a kinyomtatott voucherünkön lévő vonalkód nem akart működni. Ennek ellenére 6:01kor el tudtunk „rajtolni”, hogy végig gyalogoljuk a mai napra tervezett 49,027km-t. Az induók sokaságát tükrözi az az adat is, hogy reggel 6:01:21kor én a 193. induló voltam…
Még nem túráztunk úgy, hogy a kelő nap sugarait láthassuk, különleges fényeket adott az erdőnek, ami szívderítő látvány volt, annak, aki el tudott vonatkoztatni az előtte lévő embertömegtől.
Az első ellenőrzőponthoz viszonylag gyorsan eljutottunk és a pecsételés is gyorsan ment, Zsóka szemfülességének köszönhetően.
Tulajdonképpen nem is értem, hogy miként szaladt el az a 11 óra, szintet hihetetlen.
Reggel elindultunk és egésznap mentünk, mentünk és mentünk, nem is álltunk meg több megfontolásból sem. Egyrészt, ne menjen az idő a pihenéssel, másrészt pedig egy idő után a megpihenő lábainknak rosszabb lett volna újra felvenni a ritmust. Így nem álltunk meg, hanem felvettünk egy folyamatosan tartható, de még kényelmes tempót és csak mentünk. Az ellenőrző pontoknál álltunk csak meg pecsételni illetve egyszer a zsíros kenyérnél kellett kicsit sorban állni, illetve egy helyen vettünk egy-egy kólát. Nagyjából ennyi az említésre méltó „pihenőnk”.
Aztán ahogy a maraton futásnál is szokták volt mondani „30 fölött kezdődik az igazi maraton”.
Ez a pont nálunk úgy 40től volt igaz, ehhez hozzájárult erősen, hogy menetközben derült ki, hogy az évek óta használt bakancs nem ilyen távokra van kitalálva, ami nagyon megnehezítette Zsóka számára az utolsó kilométereket… Igazándiból vagy a bakancs ment össze, vagy a Zsóka lába nőtt meg, de a 20. km-nél jött rá, hogy kicsi a lábbeli. Ami furcsa, hiszen évek óta használja, és még a felénél sem voltunk. :( Nekem a bakancsba bejutó kis kavicsok okozták a fő problémát, amik hozzásegítettek 5 vízhólyaghoz. :)
Az utolsó 7km-re volt 2 óránk, hogy meg legyen a szintidő, ami akkor teljesíthetőnek látszott. Aztán jött egy holtpont a Turulhoz felvezető aszfaltozott úton. Felfestések jelezték, hogy hány méter van még a tetőig, a 800m feliratot pillantottuk meg először. Itt már nagyon fájt a Zsóka lába, lassan haladtunk, telt az idő eltelt vagy 10-15perc mire észrevettük a következő feliratot 500m…
Az utolsó 2 ellenőrző pontnál Zsóka már nem tudott megállni, mert nem bírt volna újra elindulni, így én mentem pecsételni, míg ő lassan haladt tovább. Az utolsó megpróbáltatás a végére maradt, több száz lépcsőn kellett lejönni a Turul madártól, ami Zsóka beállt térdeinek nem tett jót. Itt lestük el, hogy egy szintén térdfájdalmakkal küzdő spori háttal megy lefelé a lépcsőkön, ez jó taktikának bizonyult. A városba visszaérve a sima aszfalton már könnyebb volt a haladás. Végül 11óra és 8 perc szükségeltetett ahhoz, hogy megcsináljuk a Gerecse50-et…
Átvettük az emléklapot, kitűzőt és egyéb tárgyakat, amiket kaptunk, majd visszamentünk a kocsihoz, eközben telefonált Lajcsi barátom, hogy neki van még 10km hátra, mondtam neki, hogy jöjjön nyugodtan, megvárjuk. Lassan összeszedtük magunkat, átvettük a cipőinket, majd elmentünk enni egy jót.
Túra közben nem a tipikus, „miért vagyok itt?”, „minek csinálom ezt?” és ezekhez hasonló kérdések merültek fel bennem, hanem a „hogyan lehetséges ez?”, „hogy vagyunk rá képesek?”, hogyan „szaladhat így el az idő?”
Különleges az ember, Isten teremtménye. Ez a túra is rávilágított egy új szemszögből arra, hogy nem testi emberek vagyunk. Hiszen a testünket a szellemünkkel és a lelkünk akaratával képesek vagyunk legyőzni. De az is felötlött bennem, hogy ez egy igazi hiábavalóság, ahogy Prédikátor könyvében is taglalva van, mi a hiábavalóság. Ezek tükrében vegyes érzelmek vannak bennem a túrával kapcsolatban, de nem bánom! Szóval ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben a 11 óra alatt, ahol természetesen nagyon sok vidámság és öröm is jelen volt. És a büszkeség, hogy milyen erős és kitartó feleségem… Ez úton is gratulálok neked Zsóka!